21. századi együttműködő vezető készségfejlesztés – navigáció egy törékeny, összetett világban

Az improvizáció szemléletmódja nagyban segíti az együttműködést, az innovációt, a hosszútávú értékteremtést a 21. századi üzleti életben, ahol a vezetőknek az angol VUCA (Volatile – változékony, Uncertain – bizonytalan, Complex – összetett, Ambigous – ellentmondásos) vagy egyenesen a BANI (Brittle – törékeny, Anxious – ideges, Non-linear – nemlineáris, Incomprehensible – érthetetlen) szavakkal leírt körülmények között kell boldogulniuk.

Ezért a képzés során az alkalmazott improvizáció szemléletmódját és eszközeit hívjuk segítségül. A résztvevők interaktív gyakorlatok során rálátnak saját és mások működésére, majd a gyakorlatokat követő megbeszélés keretében együtt találják meg az üzleti helyzetekben történő alkalmazási lehetőségeket. Ez a képzés több rövidebb alkalomból áll, kis csoportban zajlik, a tematikája a többihez viszonyítva rögzítettebb, de itt is minden esetben a résztvevők előzetesen jelzett konkrét igényeihez igazított.

Részletek

Innováció támogatása vezetőként

Számomra a vállalkozás egyet jelent az innovációval. A vezetés pedig az innováció és a kommunikáció elegye, amely lehetővé teszi a vezető számára, hogy kijelölje az addig járatlan utat, és a csapatával együtt végigmenjen azon a kívánt cél felé.

Az innováció alap pillérei a csapatban jelenlévő bizalom, pszichológiai biztonság, a csapattagok közötti valós kapcsolódásra épülő közös alkotás, a tapasztalati úton történő tanulás (akár a hibák révén), és a változások előnyünkre fordítása. Mindezek egy olyan szemléletmódot adnak, amely a színházi és alkalmazott improvizáció középpontjában is állnak. Éppen ezért egy csapat innovációs készsége nagymértékben fejleszthető az alkalmazott improvizáció technikáival. Itt ráadásul nem csak arról van szó, hogy az improvizáció a maga játékos módján élményalapúvá teszi a tanulást, hanem arról is, hogy az improvizáció szemléletmódjának mélyebb megtapasztalása segít a viselkedés mélyebb gyökereit fejleszteni és ezáltal tartósabb hatást elérni.

Ez a tréning is kis csoportban zajlik, ideális esetben egy napos, a tematikája a többihez viszonyítva rögzítettebb, de itt is minden esetben a résztvevők előzetesen jelzett konkrét igényeihez igazított.

“Igen, És” kommunikáció, konfliktushelyzetekben is

Sok esetben a konfliktusaink abból adódnak, hogy valamilyen helyzetben egy megoldási stratégiához ragaszkodunk, nem kellőképpen figyelembe véve a másik fél igényeit. Ha azonban a másikat el tudjuk fogadni annak ellenére, hogy a véleményével, az általa választott stratégiávan nem feltétlen értünk egyet, már sokkal közelebb jutunk ahhoz, hogy mindkettőnk igényeit kielégítő megoldást találjunk.

Ezen a tréningen a résztvevők megtapasztalhatják, hogy miként tudják hitelesen kifejezni saját igényeiket, szükségleteiket, és miként tudják empatikusan meghallgatni és meghallani mások igényeit és szükségleteit. Mindezt annak érdekében, hogy a konfliktusok ne a személyes viszony rombolását, a csapatszellem és a motiváció visszaesését okozzák, hanem termékennyé válva lehetőséget adjanak a különböző nézőpontok megvitatására. Ezáltal növelve a személyek közötti köteléket, az elkötelezettséget a csapat iránt, és ezzel végső soron a közös teljesítményt.

Az “Igen, És”, mint az improvizáció egyik alappillére pont azt jelenti, hogy mindkét fél igényei és szükségletei egyformán fontosak, érvényesek, és ideális esetben mindannyian hozzájárulnak a közös eredmény létrejöttéhez.

Vajon miként találhatjuk meg, hogy mire tudunk IGEN-t mondani akkor is, amikor legszívesebben mindenre nemet mondanánk? Vajon hogyan tudunk NEM-et mondani mindarra, amire nem tudunk jó szívvel őszinte igent mondani, és mindezt úgy, hogy a partnerünkkel való kapcsolat ne károsodjék. Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozunk a tréningen.

A tréning felépítése vegyíti a hagyományos tréning eszközöket, ismeretátadást (Erőszakmentes Kommunikáció modellje), és az élményközpontú, alkalmazott improvizációs gyakorlatokat.

A kreatív csoport

Tippek és trükkök ahhoz, hogy miként növelhető a csapat, és benne az egyének kreativitása. Egyrészt Keith Sawyer Zig-Zag modellje alapján, másrészt az improvizációs színház által használt technikákat kipróbálva halad a tréning, vegyítve a hagyományos tréning eszközöket, ismeretátadást, és az élményközpontú, alkalmazott improvizációs gyakorlatokat.

Prezentációs készség fejlesztése

Számomra a nyilvános beszéd arról szól, hogy az előadó hogyan teremt kapcsolatot a közönségével. És aztán hogyan tartja fent, mélyíti ezt a kapcsolatot annak érdekében, hogy megnyissa közönsége elméjét és szívét az üzenetének befogadására. Ezek a tréningek tehát először is az Ön(ök) igényeire vannak szabva. Előzetesen megbeszéljük, mekkora súlyt kapjon az üzenet, a struktúra, a kezdés, a lezárás, az átvezetések, a hitelesség építése, az érvelés és az érzelmek használata, a retorikai eszközök, a történetmesélés, a testbeszéd, a segédeszközök, a humor, a „hibakezelés”, bármi, ami az Ön(ök) számára fontos. Mindezek alapján kis csoportokban, a résztvevők által tartott rövid előadásokra adott visszajelzésekből kiindulva haladunk. A tréning felépítése vegyíti a hagyományos tréning eszközöket, ismeretátadást, és az élményközpontú, alkalmazott improvizációs gyakorlatokat.

Vállalok egyéni coaching folyamatot is, amely vagy általános prezentációs készség fejlesztésére, vagy valamilyen konkrét előadásra való felkészülésre irányulhat.

Üzleti történetmesélés

A legtöbb kisgyerek esténként szeretne még egy és még egy mesét. A legtöbb ember szeretne mihamarabb menekülni a legtöbb üzleti előadásról. Ez a workshop azt tűzi ki célul, hogy a történetmesélés erejével az üzleti előadásokat, kommunikációs helyzeteket is annyira magával ragadóvá tegyük, mint a legjobb esti meséink voltak. Megnézzük, milyen helyzetekben, milyen céllal, és hogyan használhatóak a történetek az üzleti életben, az üzleti célok felé vezető úton. Együtt felfedezzük, mik a hatásos történetek összetevői, és hogyan adhatóak azok elő a kívánt hatás elérésének érdekében. Mindezekhez a színházi és az alkalmazott improvizáció eszköztárát hívjuk segítségül, hogy a tanulás saját élmények megtapasztalásán alapuljon.

A konkrét tréning itt is kis csoportban zajlik, és a tematika itt is testreszabható az Ön(ök) igényeinek megfelelően.

Komoly humorral az üzleti eredményekért

“A sense of humor is part of the art of leadership, of getting along with people, of getting things done.” azaz “A humorérzék része a vezetés művészetének, annak, hogy boldoguljunk az emberekkel, és hogy elkészüljünk a feladatainkkal”, mondta Dwight D. Eisenhower.

És valóban, a humor, a könnyedség nem a komoly munka ellentéte, hanem annak kiegészítője. Egyre több kutatás is bizonyítja, hogy a munkahelyen megfelelően alkalmazott humor és könnyedség növeli a munkatársak személyes jóllétét, a csapatunk teljesítményét, és végső soron a cégünk eredményességét.

Olyan tréninget ajánlok Önnek ebben a témában, amely konkrét eszközöket ad arra, hogy miként tudja vezetőként megteremteni azt a légkört, ahol a munkahelyi humor mindezen előnyeit a saját, a munkatársai, és a cége hasznára fordíthatja. Hangsúlyozottan az a cél, hogy mindez megtörténjen akkor is, ha senki sem standup komikus a cégnél (és ígérem, nem is lesz az).

Mindezekhez a színházi és az alkalmazott improvizáció eszköztárát hívjuk segítségül, hogy a tanulás saját élmények megtapasztalásán alapuljon.

A konkrét tréning itt is kis csoportban zajlik, és a tematika itt is testreszabható az Ön(ök) igényeinek megfelelően.

Mesterséges Természetes Intelligencia Hülyeség” – Döntések pszichológiája

Richard Thaler, Nobel-díjas tudós kifejezése arra, mennyi kognitív és érzelmi hatás torzítja mindannyiunk döntéseit. A legegyszerűbb mindennapi helyzetektől a nagy téttel rendelkező összetett döntésekig. Ezen torzítások jellemzően az emberi agy evolúciójának termékei, ezért megszabadulni nehéz tőlük. A tréning célja, hogy a résztvevők megismerjék a legfontosabbakat közülük, tudatosítsuk bennük azok működését, szerepét, hatását. Ezáltal képesek lesznek jobban elkerülni a költséges mellékhatásokat és a céljaiknak megfelelőbb lehetőségeket választani.

A tréning elméleti elemek mellett interaktív gyakorlatokat is tartalmaz, igény esetén az alkalmazott improvizáció elemeivel bővíthető.

Elérhetőségek:
salamongabor@gmail.com
+36 20 992 9552